Japán Divat
A Lolita stílus
A Lolita divat Japánból ered, és igen elterjedtté vált az egész világon. Gyökerei az 1980-as évekbe nyúlnak vissza. Ekkor ugyanis vasárnaponként Tokióban, a Harajuku negyedben elzárták a forgalom elől az Omotesando és Takeshita-dori utcákat, és ez által lehetővé vált, hogy a fiatalok a környező utcákban és a YoYogi Parkban gyülekezzenek, rock-előadásokat hallgassanak, vásároljanak és ismerkedjenek. Ekkor kezdett kialakulni az a szokás, hogy az itt gyülekezők különleges, szokatlan ruhákba bújnak, s végül ez vezetett számtalan különféle stílus, például a decora, a kogal, a gyaru, a ganguro és természetesen a lolita kialakulásához is. Tovább nőtt a lolita divat népszerűsége azáltal, hogy 1988-ban megalakult a Baby, the Stars Shine Bright márka és 1993-ban a Metamorphose Temps de fille, majd őket követték az Angelic Pretty, az Innocent World és a Mary Magdalane márkák.
A Lolita alapja
Öltözködése a viktoriánus és a rokokó gyermekdivatból merít, célja a kislányos, esetenként porcelánbabaszerű kinézet. Térdig érő szoknyát hordanak alsószoknyával, mintás vagy csipkés térdzoknival. Előfordul, hogy térdzokni helyett térd fölé érő zoknit vagy harisnyát viselnek. Cipő gyanánt általában kerek orrú, keresztpántos, úgynevezett Mary Jane-fazonú cipőt hordanak, télen pedig kerek orrú, lehetőleg aranyos, édes kis csizmát. A blúz általában fodros, csipkével díszített és kerek gallérral rendelkezik. Gyakran viselnek masnis hajpántot vagy hatalmas masnit a hajukban, de népszerűek a kerek, csipkés fejdíszek, a pici hajba tűzhető masnik, virágok és az elegáns kalapok is. Szintén gyakori, hogy a fejükre áll alatt megkötött csipkés fejdíszt vagy oldalra csúsztatott kis kalapot kötnek. Általában a vállak fedettek, de nagy forróság esetén a kötényruha alól a blúz elhagyható. Időjárástól függően fodros, csipkés napernyőt is hordhatnak magukkal. Nagyon fontos figyelni az anyagok minőségére, mert ahogy a vérbeli Loliták mondják: „Az olcsó csipke és fodor nem egyenlő a Lolitával”. Fontos szempont még az elegancia és a színek összhangja.
Változatok:
Sweet Lolita
Nagyon sok masni, fodor, csipke és díszítő elem kerül egy Sweetlolita ruhájára. A leggyakoribb díszítő motívumok a cukorkák, a fagylalt, sütemények, torták, aranyos állatok, tündérmesék (Piroska, Kis hableány, Alice Csodaországban) szereplői, játékok, körhinták, szívecskék, gyümölcsök (eper, cseresznye). A leggyakrabban használt színek a babarózsaszín, a babakék, a fekete és a fehér, de a levendula, a kanárisárga és a mentaszín is kezd egyre kedveltebbé válni. Igazából a Sweetloli szinte bármilyen árnyalatban pompázhat, eltekintve persze a harsány neonszínektől. A kiegészítők gyakran édesség alakúak; sőt egyre gyakoribbak például a torta vagy tortaszelet formájú fejdíszek is. Előfordulnak még Hello Kitty kiegészítők is és édes kisállat alakú táskák (kiskutya, nyúl) is. A smink általában visszafogott, természetes.
Gothic Lolita
A Gothic lolita, mint azt a neve is mutatja, a goth stílus és a lolita divat találkozásából jött létre. Gyakran használ díszítő elemként denevéreket, pókokat, pókhálómintát, kereszteket, rózsákat; és a kiegészítőket is leginkább ezek a formák határozzák meg. A hagyományos fekete-fehér színösszeállításról könnyen felismerhető, ám mégis jobb vigyázni ezzel, mert a Sweet is lehet fekete-fehér! Gyakori színek még a királykék és a vörös, de gyakorlatilag bármilyen sötét szín megteszi. Annak ellenére, hogy ez az egyik legnépszerűbb és legismertebb stílus, mégis sok gyakorlást igényel egy igazán jó Gothic lolita öltözet összeállítása.
Classic Lolita
A Classic valahol félúton helyezkedik el a Gothic és a Sweet között. Egy Classic ruha nem úszik csipke-és masnitengerben, és visszafogottabb tónusú, mint egy Sweet, sőt a Gothic-hoz hasonlóan lehet egészen sötét színű. Összességében sokkal inkább törekszik a viktoriánus kislány-kinézet elérésére, mint az aranyosságra. Nagyon gyakori az A-vonalú szoknya a szokásos harang forma helyett. A smink itt is általában természetes hatású, visszafogott.
Shiro Lolita
A shirololi a teljesen fehérbe, illetve elefántcsontszínbe és törtfehérbe öltözött lolita. Az általános tévhittel szemben ez nem alfaja egy stílusnak sem. Shiro öltözetet lehet összeállítani Sweet, Classic és bármilyen más stílusban is, sőt akár a Gothic is lehet tiszta fehér.
Kuro Lolita
A kurololita a csak feketébe öltözött lolita. Szintén nem alfaja egy másik stílusnak sem, és hasonlóan a shirololihoz a kuro öltözéket is bármilyen stílusban össze lehet állítani.
Punk Lolita
A punklolita az egyik legnagyobb kihívást jelentő stílus, ugyanis nagyon sokat kell tudni a lolita divatról és igen jól kell ismerni azt, hogy sikeresen vegyíteni lehessen a punk elemekkel, mint például a biztostűk, szegecsek, láncok, szakadt anyagok. Alapvetően két típusa létezik. Az egyiknél inkább a hagyományos lolita öltözet punk elemekkel vegyítése figyelhető meg, míg a másiknál inkább egyfajta lolita ihletésű punk öltözet a végeredmény, néhány masnival, fodorral és némi csipkével és bővebb szoknyával. A smink a Gothic-hoz hasonlóan itt is lehet erőteljesebb és esetenként édes kis cipő helyett bakancsot hordanak. A szoknya is lehet rövidebb a szokásosnál, különösen az utóbb említett típus esetében.
Hime Lolita
A himelolita vagy „hercegnő lolita” könnyedén felismerhető a miniatűr koronáról vagy diadémról és a tupírozott frizuráról. Kicsit nehéz megkülönböztetni a többi stílustól, mert igazából a himelolit a kiegészítők és az ápoltság teszik igazán hercegnőivé. Általában rokokó ihletésű Sweetloli ruhát vagy díszesebb, virágmintás Classic ruhát viselnek. A legkedveltebb kiegészítők a rózsák, masnik és a gyöngysorok.
Guro Lolita
Bármilyen stílusú ruha használható a Gurololitához, a hangsúly ugyanis a kiegészítőként használt vérfoltokon, kötéseken és sebtapaszokon van ennél a típusú öltözéknél.
Sailor Lolita
A Sailor lolita a hagyomány matrózegyenruha által inspirált stílus; a matrózgalléros blúz és a sötétkék-fehér színösszeállítás a leggyakoribb ismertetőjegyei. A szoknya általában harang alakú vagy A-vonalú rakott szoknya. Gyakran hordanak keresztben csíkos zoknit.
Ero Lolita
Az Erololi a punk mellett a másik hatalmas kihívást jelentő stílus, ami egyáltalán nem kezdőknek való. Az erotikus jelző is csak viktoriánus értelemben veendő: ugyan a szoknyák néhány centivel rövidebbek, mint a szokásos; de egyáltalán nem kihívóak, és általában a vállak nem fedettek. Az Erololiták gyakran viselnek fűzőt vagy olyan felsőruházatot, ami kihangsúlyozza az idomaikat, esetenként pedig szoknya helyett csak alsószoknyát viselnek. Talán ez az egyetlen olyan stílus, ahol a neccharisnya is viselhető.
Pirate Lolita
Kalózos kinézetről, kincsesláda-formájú táskáról, kalózsapkáról és a témához illő mintákról lehet felismerni.
Wa Lolita
A hagyományos japán öltözet, a kimonó vagy a kevésbé ünnepi yukata és a harang formájú lolita ruhák fúziója.
Qi Lolita
A hagyományos japán viselet, a qipao és a lolita találkozásából született ez a stílus.
Aristocrat Lolita
A lolita felnőtt változata, történelmi (középkori középosztálybeli vagy 19. századi előkelő) ruhák. Hosszú szoknyát, nadrágot vagy a kettő közti átmenetet, fodros, csipkés blúzt, gyakran fűzőt viselnek. A smink általában felnőttesebb, sötétebb tónusú, viszont extrém sminket ritkán készítenek maguknak. A hangsúly az elegancián van. A nők gyakran viselnek kontyot vagy hasonló, elegáns, feltűzött hajviseletet. Férfiaknál kiegészítőként előfordul a cilinder, nőknél a rövidebb fátyol.
Ouji Lolita
Az ouji stílus a lolita fiú verziója, bár lányok gyakrabban viselik, mint a fiúk. Általában térdig érő nadrágból, térdzokniból, fodros kis ingből és mellényből áll az öltözék, de alkalmanként kiegészülhet cilinderrel, kicsi köpennyel, nyakkendővel, csokornyakkendővel is. A hajviselet nőkön általában rövidebb, fiúsabb, vagy hosszabb haj esetén kontyba fogják és egy kalap vagy cilinder alá rejtik.
(Forrás: Wikipedia)